Cégeknek
Cégünkről
A Campus Eleven Iskolaszövetkezetet 2013 júniusában alapította a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma, azzal a céllal, hogy középiskolás diákok és nappali tagozatos felsőoktatási hallgatók számára, tanulmányaik mellett, szervezett keretek között munkalehetőséget biztosítson.
Az iskolaszövetkezet több éves működése alatt több mint 2400 tagjának nyújt lehetőséget folyamatosan teljes vagy részmunkaidős állások betöltésére, a könnyű fizikai munkáktól egészen a szakmai tapasztalatot igénylő munkákig.
Az iskolaszövetkezet tagjai számos városi és egyetemi rendezvény szervezésében és lebonyolításában vehetnek részt, különböző munkakörökben.
Az iskolaszövetkezeten keresztül történő munkavégzés számos előnnyel jár a hallgatók számára, azon túl, hogy kereseti lehetőséget biztosít, kipróbálhatják magukat a munka világában, elősegítve ezzel a későbbi álláskereséshez szükséges szakmai tapasztalatok elsajátítását.
A folyamatosan bővülő hallgatói taglétszám erősíti azt a tapasztalatunkat, hogy a fiatalok körében egyre népszerűbb a diákmunka végzés, ennek az igénynek kíván megfelelni a szövetkezet hosszú távú működésében.
A Diákmunka előnyei
Szolgáltatásunk igénybevételével megspórolhatja az adminisztrációs és a toborzási költségeket.
Nem kell foglalkoznia a hatósági bejelentéssel, bérszámfejtéssel, felmondási idővel, a végkielégítéssel és a betegszabadsággal sem.
Csupán hó végén egy számlát kap, melyet elszámolhat költségként, így jelentős adminisztrációs tehertől megszabadulhat.
Költséghatékonyság
Főállású munkavállalók lényeges tehermentesítése:
Rendkívüli szabadságok, lebetegedések, szezonális munkák esetében is a legpraktikusabb a diákmunka alkalmazása, mert rugalmas és teljes mértékben az Ön igényeihez alkalmazkodik.Legyen szó az időszakos vagy folyamatos munkáról, a fizikai munkától a szellemi feladatokig rugalmasan találunk diákot.
Egy egyszerű példa:
Egy alkalmazott nettó 1.000 Ft-os bére kb. 1.790 Ft bérköltséget jelent a munkáltató számára.
Ezzel szemben, ha iskolaszövetkezeti szolgáltatást vesz igénybe a szolgáltatási díj megállhat 1385 Ft-nál.
Kérje árajánlatunkat most!
Kérjük töltse ki az alábbi árajánlatkérő űrlapot, s kollégánk felveszi önnel a kapcsolatot.
Kérdésével forduljon hozzánk bizalommal az alábbi elérhetőségeinken bármelyikén
Telefonon: +36 (30) 971-6061,
+36 (30) 815-1273