Magunkról

Bemutatkozás

Cégünkről

A Campus Eleven Iskolaszövetkezetet 2013 júniusában alapította a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma, azzal a céllal, hogy középiskolás diákok és nappali tagozatos felsőoktatási hallgatók számára, tanulmányaik mellett, szervezett keretek között munkalehetőséget biztosítson.

Az iskolaszövetkezet több éves működése alatt több mint 2400 tagjának nyújt lehetőséget folyamatosan teljes vagy részmunkaidős állások betöltésére, a könnyű fizikai munkáktól egészen a szakmai tapasztalatot igénylő munkákig. Az iskolaszövetkezet tagjai számos városi és egyetemi rendezvény szervezésében és lebonyolításában vehetnek részt, különböző munkakörökben. Minden évben több száz diákunknak van lehetősége Kelet-Magyarország legnagyobb fesztiválján, a Campus Fesztiválon, különböző munkakörökben dolgozni.

Az iskolaszövetkezeten keresztül történő munkavégzés számos előnnyel jár a hallgatók számára, azon túl, hogy kereseti lehetőséget biztosít, kipróbálhatják magukat a munka világában, elősegítve ezzel a későbbi álláskereséshez szükséges szakmai tapasztalatok elsajátítását.

A folyamatosan bővülő hallgatói taglétszám erősíti azt a tapasztalatunkat, hogy a fiatalok körében egyre népszerűbb a diákmunka végzés, ennek az igénynek kíván megfelelni a szövetkezet hosszú távú működésében.


Elérhetőségeink

Székhely: 4029 Debrecen, Csengő utca 4.

Levelezési cím: 4001 Debrecen, Pf. 812.

Ügyintézés:  4032 Debrecen, Egyetem tér 1. 

(DE Főépület, mélyföldszint, büfével szemben)
                        H-CS: 9:00-15:00

P: 9:00-14:00

Új beiratkozóknak viszont:

H-CS: 9:00-14:00

P: 9:00-13:00

Tel.:  +36 (30) 971-6061,
          +36 (30) 815-1273

Email:  info@campuseleven.hu
             campuseleven@gmail.com


Facebook